| Rugalmas, hajlítgatható OLED prototípus Japánban |
| 2009. május 12. |
|
A Tokiói Egyetem villamosmérnökei olyan OLED képernyő-prototípust fejlesztettek ki, ami úgy viselkedik, mintha gumiból lenne, azaz szabadon hajlítgatható anélkül, hogy károsodna.
A találmány lényege nagy vonalakban annyi, hogy a mérnökök egy fluor-gumi keverék alapra vékony rétegben szén-nanocsövecskéket helyeztek föl. Erre kerültek aztán a szerves LED-ek, amelyek a tulajdonképpeni képernyőt alkotják. A prototípus egyelőre fekete-fehér és egy 10 négyzetcentiméteres felületen 256 képpontot tud megjeleníteni, a fejlesztések azonban nyilván nem fognak itt megállni. A csapat állítása szerint a rugalmas OLED -képernyő legalább ezerszer összehajtható meghibásodás nélkül, azaz kifejezetten tartós. A lehetséges felhasználási területek sora szinte végtelen, érdemes például elgondolkodni azon, hogy a jövő elektronikus újságainak sem kell feltétlenül kis képernyős, szövegbogarászós mobileszközöknek lenniük, ehelyett szét- és összehajtható nagyoldalas lapok kiadása is lehetséges. Forrás: hirek.prim.hu |
![]() A világ első napelemes telefonja a SharptólBár a piacon mára több napelemes töltő kapható, számos kísérleti telefont fejlesztenek, a Sharp elsőként piacra bob egy beépített napcellás ... |
![]() Boston Acoustics Reflection hangsugárzó szériájaA Boston Acoustics hangfal specialista céget több mint harminc évvel ezelőtt alapították. Most egy Reflection nevű hangsugárzó szériát dob piacra, ... |
![]() Dynario - A hét végétől kapható az első metanol alapú Toshiba üzemanyagcellaA Toshiba közvetlen metanol felhasználású üzemanya cellája a hét végén kerül forgalomba japánban, mely egyetlen töltéssel két átlagos mobilt képes ... |
Full HD felvételek gyorsan, egyszerűen: Canon HV30 (videóval)A mágnesszalagokat sokan már eltemették, de mint adattároló eszköz újra és újra előkerül. A Canon egyik HD kamerája is ezt ... |





















