| Datavideo MS-DVK1 |
| 2009. július 28. |
|
A Datavideo fejlesztőmérnökeinek eddig sem kellett a szomszédba menniük egy-egy innovatív, egyedi ötletért illetve megoldásért. Méltán népszerű mobil videostúdióik minden olyan eszközt tartalmaznak, melyek egy esemény élő közvetítéséhez, dokumentálásához szükségesek.
A kameraképek ellenőrzésére szolgáló LCD monitorok és a video mixer mellett egy InterCom vezérlő és egy merevlemezes rögzítőegység is helyett kapott ezekben a könnyen szállítható, néhányszor 10kg súlyú egységekben, melyek kényelmesen elférnek akár autónk csomagtartójában is.
A kis költségvetéssel rendelkező helyi televíziók, videostúdiók kénytelenek „hozott anyagból dolgozni”, leleményességgel pótolni a hiányzó eszközöket, tárgyakat. Kézenfekvő megoldásnak tűnhet a blue-box illetve chroma-keying technika alkalmazása, használatuk azonban komoly technikai felkészültséget, precíz megvilágítást igényel. A Datavideo virtuális videó stúdiójával néhány másodperc alatt a kereskedelmi tévéket megszégyenítő díszleteket, stúdióháttereket varázsolhatunk műsorunkba. A közkedvelt DBK-100 típusú Chroma Keyer modulokra épülő berendezés két videokamera jelét tudja egy időben fogadni. A profi kinézetű, minden igényt kielégítő ”stúdió hátterek” az eszközbe épített DVD lejátszókból érkeznek a modulokba. A gyártó animált és több látószögben is használható virtuális háttereket mellékel a berendezéshez, melyekkel gyors és látványos eredményeket érhetünk el.
A LED gyűrűvezérlő egységéréről nem csak a világítás színe (zöld vagy kék), hanem a fényereje is szabályozható, ami a DVK-100-as chroma keyer modul fejlett kulcsolási beállításaival együtt használva kiváló minőségű eredményt biztosít a tárgykép egyszerű megvilágítása esetén is.
A Datavideo különleges retro-reflektív háttere a beépített apró üveggyöngyöknek köszönhetően 75°-os látószögön belül tökéletes fényvisszaverést biztosít, azaz pontosan a beesési szögnek megfelelően a kamera felé veri vissza a zöld vagy kék színű megvilágítást. Ezzel a megoldással kiküszöbölhetőek a megvilágítás hiányosságaiból adódó kulcsolási hibák. A bemutatott virtuális videó stúdiónak van még egy említésre méltó tulajdonsága, a hazai felhasználóknak is megfizethető, pénztáRCA barát vételára. Reméljük, hogy rövid ismertetőnkkel sikerült kedvet ébresztenünk ennek az egyedülálló eszköznek a használatához, és hamarosan Tisztelt Olvasónkat is a Datavideo eszközök használói között üdvözölhetjük! Forrás: mediatechnika.hu |
Gondtalanabb gépezés: legyen virtuális PC-je (is)Sokszor telepít programokat a netről? Szeretné gyakorolni a hálózatok kiépítésének különféle csínját-bínját? Fél a vírusoktól? Olyan alkalmazást szeretne használni, amely ... |
![]() Linn RadikalLinn Radikal - Egyenáramú motorvezérlés és tápegység a Sondek LP12-höz . A Linn Radikal egy LP12 SE javított motorvezérlés a ... |
![]() Bluetooth webkamera H.264-es kódolássalAz Ecamm Network legújabb vezeték nélküli webkamerája H.264-es tömörítésben továbbítja a videókat a számítógépre. Az újonnan bemutatott termék VGA, azaz 640x480 ... |
![]() Vevőkészülékek a MinDig TV DVB-T szolgáltatás vételéhezA P-Sat Hungary Kft. (P-Sat) elsőként, négyéves együttműködési megállapodást kötött az Antenna Hungária Zrt. (AH)-vel a földi digitális vevő Set-top-box ... |
























